Eldöntöttem végre, vállalkozni fogok! De hogy induljak el? – 2. rész

No comments

Nemrégiben jelentkeztünk a cikkünk első felével amelyben elkezdtük átgondolni, hogy milyen konkrét lépésekkel tudod elkezdeni a saját Virtuális Asszisztens vállalkozásod felépítését. Mostani írásunk ennek a folytatása, amelyben szeretnénk felhívni a figyelmedet néhány további dologra, amivel mindenképp fontos tisztában lenned!

Az év elején megjelent cikkben segítettünk átgondolni, mivel is foglalkozz és kinek is dolgozz Virtuális Asszisztensként. De természetesen ezeken túlmenően vannak egyéb dolgok is, amelyeket fontos figyelembe venned már a kezdetektől. Az első ilyen például az állandó tanulás és fejlődés.

Állandó tanulás és önfejlesztés

Virtuális Asszisztensként az interneten keresztül dolgozol, és ezért is létfontosságú követned és ismerned az új szoftvereket, applikációkat, eszközöket stb. Mivel ebben a szakmában a naprakészség és a hatékonyság kulcsfontosságú, így azoknak ajánljuk elsősorban ezt a területet, akik szimpatizálnak az élethosszig tartó tanulás koncepciójával. A különböző platformok és applikációk folyamatosan változnak és újulnak meg vagy át a helyüket új és jobb vetélytársaiknak. Nagy előny, ha ezt a folyamatos változást izgalmasnak látod. Amennyiben az újdondonságokhoz való hozzászokás inkább tehernek tűnik számodra és nem szeretsz változtatni azokon a dolgokon, amelyek már amolyan rutinként rögzültek, akkor elképzelhető, hogy ez a szakma hosszú távon nem lesz ideális a számodra.

Alkalmazkodás az ügyfelek igényeihez

Talán az asszisztens szakma velejárója, hogy az ilyen jellegű munkakörökbe nagyon sok minden beletartozhat. Nagyon sokszor elkezdesz dolgozni egy adott elképzelés vagy munkaköri leírás alapján, de aztán az idő múlásával a rátermettséged vagy érdeklődési köröd alapján a rád bízott feladatok köre nagyon sokat változhat.

Mivel ez a munka sokszor az ügyfél és az asszisztens között kialakuló személyes bizalmon is alapszik, így a bizalom erősödésével gyakran rád mernek bízni idővel olyasmit is, ami a munkakapcsolat elején gyakorlatilag lehetetlennek tűnhetett.

Miért fontos mindez? Nos, ahogy a szakmai környezet is változik (ahogy arról az előző pontban szó volt), úgy változnak az ügyfelek igényei és elképzelései is. Emiatt azonban nagyon sokakban felmerül a kérdés:

„Mi az, amit még érdemes / szabad bevállalnom, és mi az, amit nem?”

Ez pedig egy komoly dilemma. Főképp azért, mert gyakran előfordul az is, hogy a rátermettséged és a kialakult bizalom miatt az ügyfél olyasmit is szeretne Rád bízni, amiben még nincsen gyakorlatod vagy tapasztalatod. Ilyenkor sokan nem tudják, mitévők legyenek.

Ami motiválhat az új irányba való elindulásban:

  • ha az adott dolog egyébként is érdekel, akkor ezzel fejleszted magad, ami mindig szuper
  • a plusz szolgáltatással idővel bővítheted a palettádat
  •  idővel esetleg ez kijelölhet egy másfajta irányt a vállalkozásodnak (ha ez olyasmi, amit szeretnél).

Ha rászánod magad és belevágsz, akkor a legfontosabb az őszinteség: mindig kommunikálni kell az ügyfél felé, hogy az adott dolog új számodra és most fogosz beletanulni, mert szeretnél segíteni. Így nincsen semmilyen titkolózás vagy félreértési lehetőség. Ha így is rád bízzák a feladatot, akkor kezdődhet a munka!

A másik dolog, ami szintén az őszinteséggel függ össze, hogy ha új dolgot csinálsz (és emiatt az több időbe telik), akkor a plusz időt ne az ügyféllel fizettesd meg! A tanulás téged gazdagít, és nem szabad elfelejteni, hogy az ügyfél nem ezért, hanem az elvégzett munkáért fizet. 🙂

Ugyanakkor ha az új feladat olyasmi, amihez nincs meg a kellő magabiztosságod, vagy amivel szimplán nem szeretnél foglalkozni se most, sem pedig a jövőben, akkor azt tanácsoljuk, hogy mondj rá nemet. Úgy gondoljuk, hogy az ilyen helyzetben nagy rá az esély, hogy az előbb említett körülmények miatt nem tudsz jól teljesíteni, vagy ha mégis, a munka nem fog örömet okozni. Azt pedig fontos észben tartani, hogy az otthonról történő munkavégzésnek és a vállalkozásnak van éppen elég nehézsége és buktatója akkor is, ha szeretjük amit csinálunk. Ha viszont nem is szívesen (vagy nem is jól) végezzük a ránk bízott feladatokat, akkor a kudarc borítékolható.

Furcsa megkeresések és homályos fizetési elképzelések

A már működő Virtuális Asszisztensekkel történő beszélgetéseink kapcsán többször előjött, hogy főként az elején szinte mind kaptunk olyan megkereséseket, amelyekkel érezhetően nincs valami rendben. Például a leendő ügyfél temérdek hideghívásra akar felkérni és sikerdíjat szeretne adni a majdani eladások alapján, vagy marketing tevékenységhez keres segítséget egy új vállalkozáshoz, ahol szintén a jövőben bekövetkező siker alapján képzelné el a díjazást (és az összeg, valamint a kifizetés ideje mindkét esetben homályos). Ha kezdő Virtuális Asszisztens vagy, aki most szeretne elindulni ezen az úton, akkor minden megkeresés hihetetlenül izgalmas és mivel nagyon szeretnél elkezdeni dolgozni ezért szinte mindent bevállalnál, DE… Azt tanácsoljuk, hogy a fentiekhez hasonló esetekben akármennyire is az út elején vagy és szeretnél dolgozni, inkább mondj nemet!

Az ilyen furcsa megkeresések próbára tesznek, de dönts higgadtan és bölcsen. Ha valaki már az elején így áll hozzá a munkakapcsolathoz, akkor mire számíthatsz később? Ha a megbízónak nincsen tőkéje ahhoz, hogy már a kezdetektől fizessen a tisztességesen elvégzett munkáért, akkor mi garantálja, hogy később meg tudja / akarja majd tenni ezt? Talán valami nagyon halvány esély lehet rá, hogy ezek nem átverések, de sajnos ha őszinték vagyunk, sokan utaznak arra, hogy kihasználjanak olyan kezdő és lelkes vállalkozni akarókat, mint amilyen valószínűleg Te is vagy. Vagy ha nem akarunk negatívak lenni (és nem gondoljuk, hogy az illető eleve át akar verni) akkor is észben kell tartani, hogy semmi sem garantálja egy ilyen új üzleti ötlet sikersségét. Miért vállalnál Te is kockázatot, akinek mindehhez semmi köze sincs? Ha úgy érzed túl sok időd van, és alig várod, hogy dolgozhass, akkor szerintünk inkább koncentrálj az ilyen megbízások helyett a saját vállalkozásod építésére, vagy a saját marketingedre,mert ezeknek biztosan meg lesz az eredménye, amelyből Te profitálsz majd (ami a fenti furcsa megkeresésekről sajnos nem mondható el).

Felmerülhet, hogy rendben, de akkor mit válaszolj az ilyen megkeresésekre. Nos, teremészetesen – mivel nem tudjuk az illető tényleges szándékát – nem kell tiszteletlennek vagy negatívnak lenned. A már előzőleg megemlített őszinteség itt is jól jön: egyszerűen magyarázd el, hogy sajnos ilyen feltételekkel nem áll szándékodban dolgozni. Ha olyasmiről van szó, ami egyébként érdekel / releváns, akkor magyarázd el, hogy például a hideghívásoknál maradva mondjuk 20 db. hívás költsége x Ft, és ha gondolja kisebb egységenként haladva (és az ezekért történő rendszeres fizetés mellett) nagyon szívesen segítesz. Vagy a másik példánál említett marketing tevékenységet x Ft-os óradíjért végzed, és esetleg gondolja át, hogy havonta hány óra munkáról lenne szó, amire kidolgozhatsz egy havidíjas csomagot (és így havonta fizet).

Ha egyáltalán nem szimpatikus a dolog…

Természetesen a kockázatot sokszor nem lehet teljesen kiküszöbölni, de csökkenteni mindeképp tudod. Ha viszont az adott megkeresés kimondottan rossz előérzettel tölt el, vagy a leendő ügyfél egyáltalán nem szimpatikus, akkor udvariasan, de mindenképp mondj nemet. A virtuális együttműködés törékeny dolog, amit akkor is sok munka és energia fenntartani, ha a felek egyébként szimpatikusak egymásnak és jól tudnak együtt dolgozni.

Reméljük, hogy a két, kezdő Virtuális Asszisztenseknek szóló cikkünk segített megválaszolni néhány fontos gyakori kérdést és segít abban, hogy minél több sikeres VA vállalkozás épüljön a közeljövőben. 🙂

Elszántad magad? Szeretnél belevágni? Akkor szívből ajánljuk Neked a tanfolyamainkat, amelyek segítenek a vállalkozás tervezéstől elkezdve a szolgáltatási paletta felépítésén át egészen az ügyfélszerzésig mindenben, amire egy leendő Virtuális Asszisztensnek csak szüksége lehet!

Lépj be ebbe a fantasztikus VA közösségbe!

INGYENES cikkek, oktatóanyagok és sok hasznos tipp vár Rád!

I agree to have my personal information transfered to MailChimp ( more information )

I will never give away, trade or sell your email address. You can unsubscribe at any time.

KrisztinaEldöntöttem végre, vállalkozni fogok! De hogy induljak el? – 2. rész

Related Posts

Virtuális Asszisztens interjú: Kovács Lilla

VA Tréning: Mióta dolgozol Virtuális Asszisztensként? Lilla: 2013-ban, Magyarországra költözésem után pár hónapig próbáltam munkát keresni.  Mivel bőségesen volt időm az állásinterjúk között,  így regisztráltam az akkori Elance és O-Desk platformokra. Ezek amolyan netes állásközvetítő oldalak voltak, és kezdetben én sem hittem, hogy sikerülhet ezt teljes munkaidős állássá tenni majd. Így kezdtem a VA pályafutásom

Eldöntöttem végre, vállalkozni fogok!

Eldöntöttem végre, vállalkozni fogok! De hogy induljak el? – 1. rész

Már jó ideje nem érzed magad jól a munkahelyeden és végre letisztult, hogy változtatnod kell. Úgy gondolod most vagy soha, mert végre egyértelműen érzed, hogy a mostani út számodra többé nem járható. Az év végi összegzés és az év eleji tervezgetés nagyon nagy lelkesedéssel töltött el de most, hogy már január vége felé járunk, ismét

Virtuális Asszisztens 2019

Miért éri meg 2019-ben is Virtuális Asszisztensnek lenni?

Judit írása Azt hiszem abban mind egyetértünk, hogy 2018-ban is szemmel látható volt a Virtuális Asszisztens szakma ismertségének és népszerűségének a növekedése világszerte. Idén Magyarországon is egyre többen találkoztak ezzel a kifejezéssel (talán részben a mi munkánknak is köszönhetően) és tudtak meg többet arról, hogy mit is jelent ez. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy a 2019-es

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.