A megfizethető VA eszköztár

2 hozzászólás

Mivel sokan gondolkodnak most azon, hogy elkezdik a saját Virtuális Asszisztens vállalkozásukat, szerettem volna írni kicsit a sajátomról. Még pontosabban az eszközigényről és arról, hogy valójában mennyire kevés is elég az induláshoz.

 

Judit írása

Emlékszem, először akkor gondolkodtam el ezen a témán komolyabban, amikor láttam az egyik Facebook csoportban egy posztot, ahol az volt a kérdés, hogy ki milyen laptopot javasol egy VA vállalkozás elkezdéséhez. Volt néhány válasz, amin én személy szerint meglepődtem, hogy ki szerint mi a minimum. 🙂  Természetesen mindenki igényei, elképzelései és anyagi lehetőségei eltérőek. Nem is szeretnék bírálni vagy kritizálni senkit, viszont úgy gondoltam leírom a saját történetemet, amelynek hatására néhányan talál fellélegeznek. 🙂

Mindkét VA vállalkozásomat olyan időszakban kezdtem, amikor az anyagi lehetőségeim nem engedtek meg különösebb „szárnyalást” az igények terén. Bár, aki jobban ismer az tudja, hogy egyébként is inkább a fukar emberek táborát erősítem, akik nehezen költenek, illetve nem szívesen dobnak ki olyasmit, ami még használati értékkel bír. Mindkét esetben, az induláskor egy jó minőségű, de jónéhány éves használt laptop volt az első gép, amelyen dolgoztam. Ennek az anyagiakon túl a másik oka az volt, hogy amíg nem láttam ténylegesen, hogy működni fog-e a vállalkozás, addig nem szerettem volna előre túl sok pénzt beleinvesztálni a dologba. Napi 1-2 óra munkát legyünk őszinték, szinte bármilyen gépen el lehet végezni.

Az első VA vállalkozásom idején kezdetben egy használt Dell laptopom volt, amelyet az előző munkahelyemtől vásároltam meg nagyon jutányos áron, amikor a cég megszűnt és kiárulták az ottani eszközöket. Ezt a laptopot aztán lecseréltem egy erős középkategóriás Dell asztali gépre, hozzá szép nagy monitorral, amikor már úgy gondoltam, hogy elérkezett az üzlet a biztonságos zónában. Persze a sors mindig tartogat meglepetéseket, a vállalkozás nem üzleti okokból megszűnt úgy  5-6 hónap múlva, így a szép gép (aminek a kicsomagolásáról máig őrzök egy fényképet – na, ha valami, akkor ez elég kocka dolog…) végül rövid úton eladósorba került a kármentés részeként. Ez valahol egy jó lecke is volt.

Mikor a kislányom születése után második alkalommal vágtam bele a VA vállalkozásba, akkor egy használt HP laptopot vettem némi garanciával a kezdetekhez. Szerencsére talán fél év / egy év elteltével látszott, hogy jól működik az üzlet, illetve az öreg kis Probook kezdett gyengélkedni, így elszántam magam. Akkor vettem meg a jelenlegi, még mindig nem túlságosan drága, talán erős középkategóriásnak mondható Dell Vostro laptopomat, amit azóta is nyúzok minden áldott nap, és vidáman tűri a megpróbáltatásokat.

Ez egy teljesen átlagos – bár inkább munkára fejlesztett – gép, mindössze 14 colos monitorral. Mivel mostmár sokat ülök előtte – és mivel már mi is írtunk az ergonómia fontosságáról – így vettem hozzá egy állítható magasító állványt, egeret és billentyűzetet (mind minőségi, de még így is nagyjából filléres tétel), így a hétköznapokban nem annyira laptopként használom, félig inkább asztali géppé avanzsált át (ami ugyanakkor bármikor pikk-pakk ismét hordozhatóvá változik, ha úgy hozza a szükség).

A mellékelt képen látható, hogy milyen is mostanában az én kis munkaállomásom. Semmi extra, a már előzőleg leírt eszközök, és egy kicsit helyrepofozott használt íróasztal, amit még a mostani albérlettel örököltem, és amit – mivel nincs nyilvánvaló kritikus hibája – nincs szívem kidobni. Ugyanakkor mindez bőven kiszolgálja a szépen növekvő vállalkozásom igényeit, amely napi 5-6 óra munkával mindeképp ellát. Ez az én kis kuckóm, ahol a kedvenc öröknaptáram és telente egy ajándékba kapott olajmécses fényénél peregnek a hétköznapok, és ahol valahogy nyugalommal tölt el az egész környezet puritán egyszerűsége.

Néha már álmodozom egy nagyobb monitorról, mert néha (de tényleg csak ritkán!) hasznos lenne, de még távolinak tűnik a pont, amikor el is szánom magam a vásárlásra.

Miért írtam mindezt le? Mert az Instagramon minden képen legalább egy iMac előtt ül a szépen fésült asszisztens, a tökéletesen berendezett trendi dolgozósarokban. Ez persze szuper, és ha valaki meg akarja és tudja valósítani mindezt, az nagyszerű. Viszont ha úgy érzed, hogy Te nem tudsz vagy nem akarsz ezen a szinten kezdeni (vagy ez nem a Te utad), akkor az sem baj!

A VA karrier egyik legnagyobb előnye a szabadság, amiből nem kell engedni az eszközök szintjén sem! 🙂

Ha úgy érzed, hogy eljött az ideje és szeretnéd beindítani a saját vállalkozásodat, vess egy pillantást a tanfolyamainkra is >>> VA TANFOLYAMOK

 

 

Lépj be ebbe a fantasztikus VA közösségbe!

INGYENES cikkek, oktatóanyagok és sok hasznos tipp vár Rád!

I agree to have my personal information transfered to MailChimp ( more information )

I will never give away, trade or sell your email address. You can unsubscribe at any time.

KrisztinaA megfizethető VA eszköztár

Related Posts

vállalkozni fogok

Eldöntöttem végre, vállalkozni fogok! De hogy induljak el? – 2. rész

Nemrégiben jelentkeztünk a cikkünk első felével amelyben elkezdtük átgondolni, hogy milyen konkrét lépésekkel tudod elkezdeni a saját Virtuális Asszisztens vállalkozásod felépítését. Mostani írásunk ennek a folytatása, amelyben szeretnénk felhívni a figyelmedet néhány további dologra, amivel mindenképp fontos tisztában lenned! Az év elején megjelent cikkben segítettünk átgondolni, mivel is foglalkozz és kinek is dolgozz Virtuális Asszisztensként.

Virtuális Asszisztens interjú: Kovács Lilla

VA Tréning: Mióta dolgozol Virtuális Asszisztensként? Lilla: 2013-ban, Magyarországra költözésem után pár hónapig próbáltam munkát keresni.  Mivel bőségesen volt időm az állásinterjúk között,  így regisztráltam az akkori Elance és O-Desk platformokra. Ezek amolyan netes állásközvetítő oldalak voltak, és kezdetben én sem hittem, hogy sikerülhet ezt teljes munkaidős állássá tenni majd. Így kezdtem a VA pályafutásom

Eldöntöttem végre, vállalkozni fogok!

Eldöntöttem végre, vállalkozni fogok! De hogy induljak el? – 1. rész

Már jó ideje nem érzed magad jól a munkahelyeden és végre letisztult, hogy változtatnod kell. Úgy gondolod most vagy soha, mert végre egyértelműen érzed, hogy a mostani út számodra többé nem járható. Az év végi összegzés és az év eleji tervezgetés nagyon nagy lelkesedéssel töltött el de most, hogy már január vége felé járunk, ismét

2 comments

Join the conversation

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.