4+1 könyv, amit minden virtuális asszisztensnek el kell olvasnia!

No comments

Krisztina írása

Utóljára akkor voltam könyvtárban, amikor a kisfiammal voltam várandós, de most valahogy megint rámtört a vágy a könyvhalmok iránt. A mai világban szinte furcsa, ha valaki könyvtárba jár, hiszen rengeteg információ áll a rendelkezésünkre az internet révén. Emellett megrendelni egy könyvet online pofon egyszerű, és gyakran már Kindle-ön vagy tableten olvassuk a különböző kiadványokat. Én viszont mindig szerettem a könyvtári hangulatot, talán azért is, mert annak idején a városi könyvtár ahová jártam a Festetics Kastélyban volt, és sosem fogom elfelejteni azt a „nemes” hangulatot, ami ott átjárta a könyveket. Ez megmaradt bennem, és azóta is szívesen – bár sokkal ritkábban – járok könyvtárba.

Szóval ma beiratkoztam Pistoia városi könyvtárába, ami egy aránylag új intézet, teljesen ingyenes, és még magazinokat is lehet kölcsönözni 🙂 . A gyerekkönyvtár része is fantasztikus, a kisfiam is nagyon boldog az új bálnás könyvével! 🙂 Nagyon pozitív volt látni, hogy a könyvtár tele volt fiatalokkal, akik tanultak és tanulmányoztak!

Azt hiszem már elmúlt az az idő, amikor elég volt lediplomázni és találni egy fix munkahelyet. Már nem elég a diploma, folyamatosan fejlesztenünk kell magunkat és követni az újdonságokat. Ez a virtuális asszisztens szakmában pedig kiemelten érvényes!

Az eddigi írásaimból már biytosan kiderült a számotokra, hogy a termelékenység és az időgazdálkodás a kedvenc témáim 🙂 . Az időgazdálkodáshoz szorosan hozzátartozik a kiszervezés témája is, ami pedig a mi számunkra egyenesen életbevágó!

Emiatt tehát összeállítottam egy listát azokról a méltán világhírű könyvekről, amelyeket szerintem egy virtuális asszisztensnek nem árt elolvasnia. Egyrészt mert a jó időgazdálkodás számunkra nélkülözhetetlen, illetve azért is, mert jó ha tudod „edzeni” az ügyfeleidet is!

Tim Ferriss: 4 órás munkahét – Szabadulj meg a 9-5-ig robottól és élj ott, ahová a szíved húz!

Tim több mint öt évet töltött azzal, hogy ellesse az Újgazdagok, e gyorsan növekvő szubkultúra titkait, amely elvetette “az elnapolt élet tervezetét” (robotolás > spórolás > nyugdíjba vonulás), és inkább megtanult mesterien bánni az új pénznemekkel – az idővel és a mobilitással -, hogy haladéktalanul fényűző életstílust teremtsen magának.

Ezt a könyvet majdnem biztos, hogy az ügyfeleid ismerik, és Neked is el kell olvasnod! Sajnos az írónak (is) köszönhetjük, hogy a nyugati vállalkozók a távol–keleti olcsó munkaerőt keresik, de ettől függetlenül nagyon hasznos a könyv, ha meg akarod érteni, hova is tart jelenleg a digitális világ.

https://www.libri.hu/konyv/timothy_ferriss.4-oras-munkahet-42.html?p_id=8051

Stephen R. Covey: A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása – Az önfejlesztés kézikönyve

Nagyon fontos ez a könyv, ha meg akarod érteni a prioritások kezelését. De hasznos lehet a munkán felül a magánéleted javításához is!

https://www.libri.hu/konyv/stephen_r_covey.a-kiemelkedoen-eredmenyes-emberek-7-szokasa.html?p_id=8051

David Allen: Hatékonyságnövelés stresszmentesen – GTD Az időmenedzsment új módszertana

A GTD módszerről biztosan hallottál. Ha hatékony virtuális asszisztens szeretnél lenni, akkor pedig nem hagyhatod ki, hogy többet tudj meg erről!

A munkában és a magánéletben nem az időhiány az igazi probléma, bármennyire ezt gondoljuk is, hanem sokkal inkább az, hogy nem látjuk tisztán és nem határozzuk meg pontosan a feladatot és a szükséges lépéseket. Emiatt élünk állandó stresszben (még ha nem is valljuk be magunknak), és már el sem tudjuk képzelni, hogy lehetne másként is.

A GTD (Getting Things Done) módszer abban segít, hogy ne csak az idővel gazdálkodjunk, hanem a gondolataink között is rendet tegyünk. Ez a célja David Allen könyvének, amely a Time Magazin szerint az évtized legjobb önsegítő műve.

https://www.libri.hu/konyv/david_allen.hatekonysagnoveles-stresszmentesen.html?p_id=8051

Gary Keller: Az egyetlen dolog

Gary Keller azt vallja, hogy az igazán sikeres emberek azok, akik egyszerre csak egy dologra (arra az egy valóban fontosra) koncentrálnak, tehát felejtsd el a multitasking-ot!

https://www.konyvneked.hu/gary-keller-jay-papasan-az-1etlen-dolog-az-egyetlen-dolog

Brian Tracy: Tartsd kézben az időt, tartsd kézben az életed – Valódi áttörést hozó rendszer, hogy életednek minden területén jobb és gyorsabb eredményeket érj el

Az időgazdálkodás területén végzett legújabb kutatások, valamint a szerző és ügyfeleinek személyes tapasztalatai alapján kidolgozott módszerben Tracy tíz különböző “időkategóriát” határoz meg, amelyekben a tevékenységeinket végezzük. Mindegyik kategóriához más és más egyedi megközelítés szükséges, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőle.

https://www.libri.hu/konyv/brian_tracy.tartsd-kezben-az-idot-tartsd-kezben-az-eleted.html?p_id=8051

Bill Gates és a legtöbb sikeres ember hetente egy könyvet olvas el! Erre az évre én is kitűztem magamnak ezt a célt, és bár már most csúszásban vagyok, mégis nagyon örülök, hogy idén rengeteg új tudást fogok magamba szívni! Nektek is jó olvasást! 🙂

 

Lépj be ebbe a fantasztikus VA közösségbe!

INGYENES cikkek, oktatóanyagok és sok hasznos tipp vár Rád!

I agree to have my personal information transfered to MailChimp ( more information )

I will never give away, trade or sell your email address. You can unsubscribe at any time.

Krisztina4+1 könyv, amit minden virtuális asszisztensnek el kell olvasnia!

Related Posts

vállalkozni fogok

Eldöntöttem végre, vállalkozni fogok! De hogy induljak el? – 2. rész

Nemrégiben jelentkeztünk a cikkünk első felével amelyben elkezdtük átgondolni, hogy milyen konkrét lépésekkel tudod elkezdeni a saját Virtuális Asszisztens vállalkozásod felépítését. Mostani írásunk ennek a folytatása, amelyben szeretnénk felhívni a figyelmedet néhány további dologra, amivel mindenképp fontos tisztában lenned! Az év elején megjelent cikkben segítettünk átgondolni, mivel is foglalkozz és kinek is dolgozz Virtuális Asszisztensként.

Virtuális Asszisztens interjú: Kovács Lilla

VA Tréning: Mióta dolgozol Virtuális Asszisztensként? Lilla: 2013-ban, Magyarországra költözésem után pár hónapig próbáltam munkát keresni.  Mivel bőségesen volt időm az állásinterjúk között,  így regisztráltam az akkori Elance és O-Desk platformokra. Ezek amolyan netes állásközvetítő oldalak voltak, és kezdetben én sem hittem, hogy sikerülhet ezt teljes munkaidős állássá tenni majd. Így kezdtem a VA pályafutásom

Eldöntöttem végre, vállalkozni fogok!

Eldöntöttem végre, vállalkozni fogok! De hogy induljak el? – 1. rész

Már jó ideje nem érzed magad jól a munkahelyeden és végre letisztult, hogy változtatnod kell. Úgy gondolod most vagy soha, mert végre egyértelműen érzed, hogy a mostani út számodra többé nem járható. Az év végi összegzés és az év eleji tervezgetés nagyon nagy lelkesedéssel töltött el de most, hogy már január vége felé járunk, ismét

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.